Miközben a szakmák olimpiájának is nevezett WorldSkills és EuroSkills nemzetközi versenyeken évről évre megmérettetik magukat magyar fiatalok is – ráadásul szép sikerrel, addig az internet tele van borzalmasabbnál borzalmasabb munkákkal, amiket víz-, gáz-, villany- és fűtésszerelő “mesterek” adtak ki a kezükből. Vigyázat, végleteket mutatunk!

Néhány éve a nürnbergi tévétorony makettjét kellett elkészíteniük rézcsövekből azoknak a fiataloknak, akik víz-, gáz- és fűtésszerelő kategóriában a WorldSkills és EuroSkills szakmai világversenyre tréningeztek. A szakmák olimpiájának is nevezett megmérettetéseken olyan feladatokkal szembesülnek az indulók, mint a rézcsőből épített, lágyforrasztásokat, hajlításokat és préskötéses elemeket is tartalmazó, nyomáspróbázott csőhálózat készítése mindössze 2 mm-es tűréshatárral.

Aki már tanulóként ilyen kihívásoknak teszi ki magát önként, abból szinte bizonyosan szakmája egyik jeles képviselője válik később, aki mindig a minőséget és a magas színvonalat tartja majd szem előtt.

A lehetetlen létezik

Nem úgy, mint azok a Mekk mesterek, akiknek elrettentő munkái rendszeresen szembejönnek az interneten képgalériák, blogbejegyzések, mémek vagy gifek formájában. A fordítva felszerelt WC-deszka nem a legrosszabb, és nem is a legveszélyesebb ezek közül. Akad mester, aki úgy gondolta, hogy a WC elhelyezhető a lépcsőfordulóban vagy éppen a faltól 10 centire úgy, hogy az ember lába semmilyen módon ne férjen el előtte.

Képforrás: acidcow.com

Mások úgy építették be a csaptelepet, hogy a kifolyó víz onnan semmi esetre sem tud a mosdókagylón át távozni vagy azért, mert túl távol van tőle, vagy azért, mert egyáltalán nincs is mosdókagyló.

Képforrás: imgur.com

A Villanyszerelők Lapja külön rovatot tart fent az elrettentő vagy éppen vicces megoldásokat bemutató fotók számára. Az „Ezt láttam” az újság egyik legkedveltebb rovata, ahol a kültéri kötődobozként reinkarnálódott hólánctartón és konnektorból ömlő vízsugáron át a százas szöggel rögzített gyorskötözőig balesetveszélyes és agyament megoldások széles tárháza található meg.

Képforrás: Villanylap.hu

Akad itt villanykapcsolót tartó májkrémes doboz, gyerekszobai konnektorba épített tapéta és fémrúddal kitámasztott iskolai kismegszakító is.

Képforrás: Villanylap.hu

Mindig van lejjebb

A prímet persze azért így is a harmadik világbeli országokból származó képek viszik, amelyeken felfejthetetlen mennyiségben láthatóak az összekuszált villanyvezetékek, védőfelszerelés nélkül dolgoznak a szerelők és oda nem illő anyagokkal, alkatrészekkel pótolják a hiányzó elemeket.

Képforrás: imgur.com

Ezek is érdekelhetnek