Személyi edzőként biztosan számodra is a legfontosabb a vendégeid elégedettsége. Mivel az alakformáló gyakorlatok és a javasolt diéta tekintetében már nem tudunk neked újat mondani, a digitális megoldásaidra kérdezünk rá: ugye nálad is tudnak a vendégek kártyával fizetni?

A novemberben az a legjobb, hogy az év végén jelentkező kötelező hajrá és az új évben esedékes nagy elhatározások még nem vakítják el a hozzád fordulókat. Aki a testi-lelki egészségéért mozgással szeretne tenni, annak ez az egyik legideálisabb időszak arra, hogy belevágjon. Akár régi motorosokkal, akár újoncokkal dolgozol, a munkád nagyrészt a bizalomra épül, hiszen megismerheted egy idegen ember étkezési szokásait és próbára teheted az akaraterejét is. Ez nagy dolog, ezért becsüld meg, ha valaki a közös munka erejéig teljesen a szakértelmedre bízza magát. Ha a vendégednek fontos, hogy a novembert alkoholfogyasztás nélkül sportolja végig, még több támogatásra és türelemre lesz szüksége, hogy aztán egyszerre ünnepelhessétek a harminc nappal később már látható testi-lelki változást. Az edzésprogram és a diéta összeállítása során biztosan előkerül a közös munkát követő fizetés megbeszélése is. Nemcsak a nehezen motiválható, de még a legelszántabb vendég is az egyszerűségre, a gyorsaságra törekszik ilyenkor, és mindannyian abban reménykednek, hogy a fizetéshez csak a bankkártyájukat vagy a telefonjukat kell elővenniük. Ha te is a készpénzmentes megoldások híve vagy, akkor pontosan tudod, miért jó ez a vállalkozónak és az ügyfélnek egyaránt. Ha még nem tudsz igennel felelni a nagy kérdésre, akkor olvass tovább és válj kártyaelfogadóvá te is!

A digitalizáció legnagyobb előnye, hogy elektronikusan mindent jóval gyorsabban el lehet intézni. Ha a vendéged kártyával fizet nálad, akkor az elszámolt forgalmadból egy gombnyomásnyi idő alatt befizetheted a számláidat! Akár az átutalás, akár a kártyás fizetés áll közelebb hozzád, több időd marad, ha nem kell készpénzért sorba állnod a bankautomatánál. Ahhoz, hogy kártyaelfogadóvá válj, nem kell mást tenned, mint letöltened Android típusú telefonodra egy alkalmazást és Telefonterminállá alakítanod azt. Ezután pedig csak mosolyogva igent kell mondanod arra a kérdésre, hogy lehet-e nálad kártyával fizetni.

Miért különösen fontos, hogy a vendéged kártyával fizethessen nálad? Azért, mert:

  • Az emberek szívesen fizetnének kártyával, akkor is, ha nem beszélnek róla.
  • Kártyával az élet gyorsabb, egyszerűbb és kényelmesebb!
  • A kártyaelfogadás ma már alap!
  • Kártyaelfogadással népszerűbb lehet a vállalkozásod másokénál.
  • Kártyával az emberek többet költhetnek és nőhet az előre nem tervezett vásárlások száma is!
  • Kártyával is kaphatsz borravalót.

Ráadásul a terminál a barátod, aki eddig bevezette, megszerette!

Ha kis- és középvállalkozásod van, de még nem vagy bankkártya-elfogadó, az elinduláshoz hasznos segítséget találsz erre az oldalra kattintva!

Képforrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek