Milyen gyakran vezetsz be újításokat személyi edzőként? Gondoltál már arra, hogy nem csak az edzésprogramok révén nyújthatsz egyre magasabb színvonalú szolgáltatást, és nem csupán az egyéniségeddel tűnhetsz ki a tömegből?

Az elmúlt időszak szükségszerűen igazán rugalmassá tett mindannyiunkat, hiszen kénytelenek voltunk otthon vagy a szabadban, egyedül edzeni, míg aztán végre visszatérhettünk a termekbe. Azt mondják, a járvány után senki és semmi nem lesz már ugyanolyan, mint előtte volt, de ez bizonyos esetekben nem is feltétlenül baj.

Az emberek új szokásokat sajátítottak el, sokan változtattak a prioritásaikon, átértékelték a fontos, illetve kevésbé fontos dolgokat, és azt, amit az egészségmegőrzésről mindaddig gondoltak. Itt az ideje, hogy személyes szolgáltatást nyújtó vállalkozóként Te is végiggondold, hogyan léphetsz egyre feljebb. Magasabb színvonalat korántsem csupán az edzésprogramok révén nyújthatsz!

Elsőre talán furcsának tűnhet egy személyi edző POS-terminállal a kezében, de ez ma már korántsem olyan extrém ötlet. Egyre többen vezetik be a bankkártyás fizetés lehetőségét újításként, mert úgy érzik, a kártyaelfogadással többet nyernek, mint amennyi a költsége.

A fiatalok ráadásul már a járvány előtt sem nagyon használtak készpénzt, most pedig még azok közül is sokan rákaptak a bankkártyák használatára, akik korábban tízből tíz alkalommal nem így tettek. Az igény tehát létezik, csak nem mindig látható!

Nem mondják, de szeretnék!

Az embereknek sok okuk lehet, amiért maguktól nem mondják, hogy szívesebben fizetnének bankkártyával. Például nem akarnak kellemetlen helyzetbe hozni, vagy megszokták, hogy nálad csak a hagyományos készpénzes megoldás jöhet szóba. De ez korántsem jelenti azt, hogy ne örülnének, ha bevezetnéd a digitális fizetési megoldást.

Nem véletlen, hogy a fodrászok, kozmetikusok, műkörmösök, de még a szerelők körében is folyamatosan terjed a kártyás fizetést bevezetők száma. A kártyaelfogadás mára egyértelműen menő lett.

Kényelmes, gyors és egyszerű

A készpénzzel szinte csak a baj van: sokszor okoz gondot a nagy címletek felváltása, sokkal kevésbé biztonságos, mint a plasztik, ha nincs belőle elég a pénztárcánkban, rohanhatunk egy ATM-hez, ráadásul higiéniai szempontból is igencsak problémás. Ezen kívül elázhat, ellophatják és könnyen megsérülhet.

A kártyaelfogadás ezzel szemben gyorsabb, mint a készpénz és technikailag is egyszerű. Nem mellesleg pedig kártyával is kaphatsz borravalót!

Képforrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek