Egyéni szolgáltatók

Ház körüli munkák megrendelésre – készpénzmentesen!

Sipos Zsolt, a SzakiNeked ezermester alapítója a 2000-es évek elején vágott bele saját vállalkozásába, amikor az egyik évfolyamtársával együtt létrehozták…

Sipos Zsolt, a SzakiNeked ezermester alapítója a 2000-es évek elején vágott bele saját vállalkozásába, amikor az egyik évfolyamtársával együtt létrehozták közös építészirodájukat. Később a kéttagú vállalkozáshoz csatlakozott egy másik barátjuk is, Tomi, akinek sokoldalúságára hamar felfigyeltek Zsolték, illetve ezzel egyidőben arra is, hogy az ügyfelek részéről egyre nagyobb igény mutatkozik az ezermesteri munkákra – így született meg aztán a SzakiNeked.

Zsolték ezermester vállalkozásában már a kezdetektől elérhető a bankkártyás fizetés. Mivel óradíjban dolgoznak és így sok esetben nem tudni előre, mennyi lesz a fizetendő végösszeg, sokkal egyszerűbb az ügyfelek számára is, hogy akár kártyával is rendezhetik a szolgáltatás költségét. Sőt, a kártyaelfogadás Zsolték számára is nagymértékben megkönnyíti a pénzügyek kezelését, hiszen így akár ők is gyorsan és egyszerűen rendezhetik a saját költségeiket.

Fontolgatod, hogy vállalkozóként végre Te is beszerezz egy terminált? Tudj meg minden fontos információt ennek folyamatáról itt, és nézz szét a Készpénzmentes Zóna weboldalán, ahol sok érdekes cikket olvashatsz a digitális fizetés témájában!

Tetszett a cikk?

További cikkek a témában

Egyéni szolgáltatók Így építhetsz virágzó kertészetet és vállalkozást!... A tavasz nemcsak a kertek megújulásának ideje, hanem a kertészeké is. ...
Egyéni szolgáltatók Vízvezeték-szerelők januárja: fagyos rendszerek, s... Januárban a vízvezeték-szerelőket számos kihívás és feladat várhatja, ...
videó Egyéni szolgáltatók videó Legyél innovatív vállalkozó, biztosítsd a kártyás ... Tudtad, hogy az elmúlt néhány évben robbanásszerűen megnőtt a kártyael...

Legnépszerűbb

videó Egyéni szolgáltatók videó Ház körüli munkák megrendelésre – készpénzmentesen... Sipos Zsolt, a SzakiNeked ezermester alapítója a 2000-es évek elején v...
Egyéni szolgáltatók Ház körüli munkák megrendelésre – készpénzmentesen... Sipos Zsolt, a SzakiNeked ezermester alapítója a 2000-es évek elején v...

A Vállalkozóna tartalmai a Mastercard® támogatásával jöttek létre