Egyéni szolgáltatók

Nem egyszer pórul jártak, mégis vannak kereskedők, akik még mindig nem fogadnak el bankkártyát

Bár a magyarok döntő többsége – 83 százaléka – szívesebben vásárol olyan helyen, ahol bankkártyát is elfogadnak, és szinte ugyanennyien…

Bár a magyarok döntő többsége – 83 százaléka – szívesebben vásárol olyan helyen, ahol bankkártyát is elfogadnak, és szinte ugyanennyien el is várják, hogy a boltokban, illetve a különböző szolgáltatóknál elektronikusan is fizethessenek, ennek ellenére a kereskedők csupán 59 százaléka biztosítja jelenleg ügyfelei számára a kártyás fizetés lehetőségét. Pedig 91 százalékuk elismeri, kapott már olyan visszajelzést a vásárlóitól, hogy szívesebben fizetnének kártyával készpénz helyett – derül ki a Készpénzmentes Zóna kérésére készített legújabb kutatásból.

A nem reprezentatív, több mint 100 fő megkérdezésével készült online felmérés során kis- és középvállalkozókat kérdeztek a digitalizált fizetés és a készpénzmentességhez kapcsolódó tapasztalataikról, illetve kereskedői hajlandóságukról. A kutatásból kiderült, elsöprő igény mutatkozik Magyarországon a kártyás fizetés lehetőségére a fogyasztók körében: a kereskedők 86 százaléka válaszolt úgy, hogy találkozott már kártyaelfogadással kapcsolatos elvárással a munkája során. Szinte mindannyiuknak (92 százalékuknak) feltették már az ügyfeleik/vásárlóik legalább egyszer azt a kérdést, hogy rendezhetik-e elektronikusan a számlát, a megkérdezett kereskedők felének fel is rótták, ha erre nem biztosítottak lehetőségét. 17 százalékuk pedig már vásárlót is veszített amiatt, mert csak készpénzt fogadott el.

Noha 91 százalékuk úgy válaszolt, hogy tisztában van az ügyfélvisszajelzések alapján azzal, hogy megkérdőjelezhetetlen igény mutatkozik a kártyás fizetésre, még így is több mint 40 százaléknyian vannak azok, akik nem biztosítják az elektronikus fizetés lehetőségét – annak ellenére sem, hogy egyébként vásárlóként vagy szolgáltatás választásakor ők maguk is szívesebben mennek olyan helyre, ahol bankkártyát is elfogadnak.

Többségük (76 százalék) azt is elismeri, hogy a kártyaelfogadás ma már alapvető igény, sőt menő dolog (64 százalék), illetve, hogy gyorsabb, mint a készpénz (55 százalék) és technikailag is egyszerű (62 százalék), arról nem beszélve, hogy pontosan tudják, bankkártyás fizetéskor is kaphatnak borravalót. Arra a kérdésre, hogy akkor mégis miért ragaszkodnak a készpénzes fizetéshez, a többség úgy válaszolt, attól tart, túl sok macerával járna számára a bevezetése, nincs tisztában a felmerülő esetleges költségekkel sem, és nem igazán tudja, hogyan vághatna bele a folyamatba.

Azok a kis- és középvállalkozók, akik már kártyaelfogadóvá váltak, elsősorban üzleti megfontolásból döntöttek a digitalizáció mellett.  Fel sem merült bennük, hogy 2022-höz közeledve és az elmúlt időszak koronavírus-járvány okozta megváltozott fizetési szokásait, illetve a megnövekvő ügyféligényt figyelembe véve ne váljanak maguk is termináltulajdonossá. 61 százalékuk szerint ráadásul a kártyaelfogadással plusz szolgáltatást tudnak nyújtani az ügyfeleiknek/vásárlóiknak, amit azok meg is hálálnak.

Kis-és középvállalkozásod van? De még nem vagy bankkártya-elfogadó? Az elinduláshoz hasznos segítséget találsz erre az oldalra kattintva!

Képforrás: Shutterstock

Tetszett a cikk?

További cikkek a témában

Egyéni szolgáltatók Így építhetsz virágzó kertészetet és vállalkozást!... A tavasz nemcsak a kertek megújulásának ideje, hanem a kertészeké is. ...
Egyéni szolgáltatók Vízvezeték-szerelők januárja: fagyos rendszerek, s... Januárban a vízvezeték-szerelőket számos kihívás és feladat várhatja, ...
videó Egyéni szolgáltatók videó Legyél innovatív vállalkozó, biztosítsd a kártyás ... Tudtad, hogy az elmúlt néhány évben robbanásszerűen megnőtt a kártyael...

Legnépszerűbb

videó Egyéni szolgáltatók videó Nem egyszer pórul jártak, mégis vannak kereskedők,... Bár a magyarok döntő többsége – 83 százaléka – szívesebben vásárol oly...
Egyéni szolgáltatók Nem egyszer pórul jártak, mégis vannak kereskedők,... Bár a magyarok döntő többsége – 83 százaléka – szívesebben vásárol oly...
Egyéni szolgáltatók Nem egyszer pórul jártak, mégis vannak kereskedők,... Bár a magyarok döntő többsége – 83 százaléka – szívesebben vásárol oly...
Egyéni szolgáltatók Nem egyszer pórul jártak, mégis vannak kereskedők,... Bár a magyarok döntő többsége – 83 százaléka – szívesebben vásárol oly...
Egyéni szolgáltatók Nem egyszer pórul jártak, mégis vannak kereskedők,... Bár a magyarok döntő többsége – 83 százaléka – szívesebben vásárol oly...
Egyéni szolgáltatók Nem egyszer pórul jártak, mégis vannak kereskedők,... Bár a magyarok döntő többsége – 83 százaléka – szívesebben vásárol oly...
A Vállalkozóna tartalmai a Mastercard® támogatásával jöttek létre